2010. október 17., vasárnap

Szülinapom-pom-pom

Hát ez a nap is eljött. Csütörtökön, elértem a XXXX-et. A sokk idén elmaradt, ezen már a XXX-nél túl voltam. Most jól érzem magam a bőrömben, bár lehetén néhány kilóval könnyebb, de ez nem is olyan egyszerű.
Sok szépséget kaptam a gyerekektől, Cinus rajzolt,vagdosott, színezett, ragasztott. Nagyon tetszik a végeredmény. Próbáltam fényképezni, de a világítás nem volt az igazi. Karcsitól ugye már előre megkaptam az én szépséges laptopomat, de aért elvitt minket vacsorázni. Igaz, hogy szerdán voltunk, mert csütörtökön tanít, és ilyenkor későn jön haza. Az Árpád híd budai oldalán nyílt egy Trófea étterem még tavasszal, oda mentünk. A gyerekek jól teleették magukat hússal. Sziszinek volt egy olyan köre, amikor csak grillezett húsokat evett. Cinus is jó sokat szedett magának és el is fogyott minden a tányérjáról. Majd az étteremben talált egy játszó sarkot, ahol szépen elszórakozott míg mi befejeztük a vacsinkat. Anyukám pedig beszállt anyagilag a télikabátomba. Mondta is, hogy a kapucniját Ő vette. :-)
Pénteken pedig a melóhelyemen volt egy kis bulicska. Sütöttem sütit (nem kell nagy dologra gondolni, mert a sütőm nincs a helyzet magaslatán), meg vettem üdítőt, és ilyenkor páran összeülünk, beszélgetünk, nevetgélünk, és nem beszélünk munkáról. Ezt a szép bonboniert tőlük kaptam egy szép rózsaszín rózsacsokorral együtt. Hát igen, itt is tudják rólam, hogy rózsaszín mániás vagyok!

Cinella

2010. október 7., csütörtök

Fényképezés

....volt Cintia iskolájában. A legfrissebb képek a csajsziról. Jelzem én adtam rá szép ruhát, de Ő odaült a fotós elé melegítőben. Ez persze semmit nem von le a szépségéből, sőt ismét rájöttem, hogy ha a kakisbilit húzom a fejére azt is tudja viselni, az is jól áll Neki. :-) ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ kicsit sem vagyok elfogult a lányommal szemben.
Sajnos Szilveszterről nem csináltak képeket, amit nem is értek igazán, pedig 2 napi könyörgés után sikerült rávennem, hogy hagyja magát lefényképezni, legyen róla is szép profi fotóm. Így aztán marad az, hogy én készítek majd róla pár képet, de ezt nem tudom mikor lesz, hiszen az megint több napi könyörgésembe fog kerülni.

Cinella

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails