2009. december 30., szerda

Új év, új élet!


Azt hiszem most a végéről kezdem az események leírását. Pár napja írtam, hogy kaptam egy fontos telefont, most el is mondom mi volt az! Új állásom lesz! Akkor hívtak be elbeszélgetésre. Mivel kölcsönösen szinpatikusak voltunk egymásnak, és megfeleltem az elvárásoknak, így szóban megköttetett az alkú! 28-án hétfőn amikor bementem dolgozni, megkerestem a főnöknőmet, és elmondtam neki, hogy szeretném beadni a felmondásomat, és január 8.-ával közös megegyezéssel váljunk el egymástól. Mondta, hogy ezt még meg kell beszélni a nagyfőnökkel is, de szerencsére nem gördítettek akadályt a munkahelyváltásom elé. Így aztán a holnapi napon kívül még egy hetet leszek ott. Ez alatt az idő alatt átadom a munkakörömet. Miért váltottam? Természetesen anyagi okokból. A jelenlegi munkahelyem közalkalmazotti jogviszony, ami ugye nagyon (szörnyen) keveset fizet, ráadásul egyre többet vesznek el. A leendő munkahelyemen sokkal többet fogok keresni, és nem mellesleg közelebb is van a lakhelyemhez. Mielőtt bárkiben felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet ilyen munkára szert tenni elmondom, hogy ismerős által. Nekem eddig nagyon nagy szerencsém olt munkahelyek tekintetében, mert majdnem mindegyik ismerős által került.

A következő történetem még 27-én történt. Nagyon mulatságos, legalábbis én akkorát nevettem, hogy a könnyem is folyt! Az úgy kezdődött, hogy még 26.-án Apukámék elvitték Cintiát a Disney jégbalettra, és utána ott aludt náluk, és mi 27.-én mentünk érte. Indulás előtt egy negyed órával szólok Szilveszternek, hogy jó lenne indulás előtt még levinni a kutyát. Mire Ő elkezdett dulni fúlni, hogy miért is kell neki felállni a számítógép elöl, mikor úgy tervezte, hogy egész nap ott fog ülni és mindenki békénhagyja. Mondtam, hogy akkor ezt most bukta, és vigye le a kutyát. Élmentem a mosdóba, és míg bent voltam hallom csukódik a lakásajtó. Mikor kijöttem Karcsi kérdezi, hogy Sziszi hová ment, mert a kutya itthon van. Ezen úgy elkezdtem vinnyogva nevetni, hogy szegény kutyi nem tudta, hogy most sírok, vagy nevetek. A mi ebünk ugyanis annyira inteligens, és jólnevelt, hogy ha a pórázát nem vesszük kézbe, akkor nem megy ki a lakásból. Mivel Sziszi éppen duzzogósat játszott ezért elfelejtette magához venni a pórázt. Következő adag vinnyogásom akkor kezdődőtt aikor eszembe jutott, ahogy Sziszikém lent köröz kutya nélkül. Mondanom sem kell, hogy csak akkor tünt fel neki, hogy eb nincs vele, amikor lent a kaput nyitotta ki. Szerencsére ekkor Ő is elkezdtett nevetni, így mikor felért nem vette zokon, hogy potyog a könny a szememből. Miútán jól kinevettük magunkat fogta a pórázt és megsétáltatta Hópihét. Azóta is ezen a sztorin nevetünk! Régen nevettem ekkorát!, nagyon jól esett!!!!!!
Cinella

2009. december 27., vasárnap

Karácsonyi összegzés

Vége a karácsonyi ünnepeknek. A válság ellenére is nagyon szépre sikeredett. Megbeszéltünk a családdal, hogy idén csak a gyerekeknek adjanak ajándékokat, mert mi sem tudunk sokat adni (nincs miből). Persze Anyukám az idén sem tudta megállni, hogy ne kapjunk ajándékot. Cintia legót, társasjátékot, Sziszi pulcsit, számítógépes játékokat, dvd filmeket kapott. Mi Karcsival pedig egy kenyérsütőgépet. Az én drága férjuram már évek óta rágta a fülem, hogy vegyünk egyet, de mindig volt valami ami fontosabb, jobban kell, stb...Anyutól most megkaptuk. Kipróbálni még nem volt időnk, meg aztán ünnep elött bevásároltunk kenyérből is. Szóval a kipróbálással még adósok vagyunk. Ja és persze az elmaradhatatlan társasjáték! Idén a Théba-t kaptuk.
Mi is sok szép dolgot adtunk ajándékba, főleg kézzel készített dolgokat. Na jó ezeket leginkább én készítettem, de Cini is sokat sgített. Azért annak nagyon örülök, hogy a drágaságaim megértették, hogy idén a "Jézuskának" nem telt sok ajándékra. Oké, Sziszi tisztában van vele, hogy mi vesszük az ajándékokat, de Cini még hinni akar benne nagyon. Tőlük Sziszi könyvet és puzzl-t kapott. A könyvet Ő kérte, és már el is kezdte olvasni. A puzzle is nagyon tetszik neki. Egy misztikus hölgyeményt lehet összerakni. Nekem is nagyon tetszik a kép, úgyhogy ha neki nem tetszene, akkor jó lesz nekem, felkiálltással vettem meg, de pechemre(?) nagyon tetszik neki. :-) Cini pedig egy Miciséget kapott, egy egérlánykát! Annyira örült neki, hogy azóta le sem teszi, cipeli magával mindenhová!
Idén a nagy családi népvándorlás elmaradt. Szenteste Anyuéknál voltunk, mint mindíg. Most az öcsémék is.  Vacsi után neki akartunk állni társasozni, de a játékszabáj értelmezésével elment az egész este, így a kipróbálás elmaradt. Jelzem még másnap is küzdöttünk vele rendesen. :-)
25-én itthon pihentünk és szó szerint nem csináltunk semmit. Játszottunk, dumcsiztunk és este nagy családi tv nézést tartottunk. 26-án Karcsi hugáékhoz mentünk, oda jött az anyukája és a nagymamája is. Majd délután Apuékkal találkoztunk, mert vitték Cinit a Disney jégbalettra. Ma délután mentünk érte. Persze alig akart hazajönni. Rózsi mama mondta, hogy bizony nem unatkoztak Cini melett. Azt hiszem sikerült létrehoznunk a perpétum mobilét. :-)
Hát nagyjából ennyi lenne ennek a pár napnak a története.
Cinella

2009. december 23., szerda

Boldog karácsonyt!

Nagyon boldog, békés, szeretetben gazdag karácsonyt kívánunk mindenkinek!
Sylvia, Karcsi, Szilveszter, Cintia, Hópihe

2009. december 22., kedd

Laposhús

Ma csinálom a karácsonyi töltött káposztát, és erről eszembe jutott Szilveszterem aranyköpése. Az úgy történt, hogy én a káposztába az íze kedvéért mindíg belefőzöm a szalonna bőrét. Az egyik ilyen megmaradt adagot lefagyasztottam, és Sziszi iskola után ebédre megmelegítette magának, és pont abban volt a főtt szalonnabőr. Este kérdem tőle, hogy: kicsim finom volt az ebéd? Mire Ő: finom csak azt a lapost húst nem tudtam elrágni! Ezen olyan jót nevettünk, és azóta is laposhúsnak hívjuk. Szóval a mai káposztában is van laposhús, Sziszinek! :-)
Cinella

2009. december 20., vasárnap

Sok(k)minden

Annyi minden történt, hogy úgy érzem nem is csak egy hét történéseit fogom leírni.A hét elején még semmi érdemleges  nem volt. Munka suli, mint általában. Szerdán tanfolyamra mentem, csütörtöktől viszont szabin vagyok, na ekkor kezdődtek az őrült napok. Idén úgy hangoltuk össze Karcsival, hogy mindketten itthon lehessünk, együtt vásároljunk, takarítsunk, készüljünk az ünnepre, meg tényleg ketten legyünk egy kicsit. Délelőtt elvittük Hópihét a dokinénihez és megkapta a mikrochipjét, így már regisztrálva van. Ha netán elveszne, már haza tudják hozni! Közben kaptam egy nagyon fontos telefont. Erről majd pár nap múlva fogok bővebben írni. Szóval el kelett rohannom, viszont Ciniért 3-ra menni kellett a suliba, mert fél 5-re a Hagyományok házába kellett vinnem, néptánc próbára. Éppen, hogy odaértem Cinusért a suliba, és csak annyi időnk maradt, hogy hazarohantunk leraktuk a táskáját és irány a próba. Ott elég nagy fejetlenség volt. Fél 5-től fél 7-ig próbálatak, majd kezdődött az előadás. Cinusék viszonylag hamar színpadra léptek, nagyon helyesek voltak. Sajnos a nagy rohanásban elfelejtettem a fényképezőgépet. :-( Miután a kicsik lejöttek a nagyok léptek fel. Cinus odajött hozzán, és mondta, hogy nagyon fáj a feje és a torka. Előadás közben ezért leléptünk. Kb. 9 órára értünk haza. Itthon Cinus már nagyon kis bágyadt volt, és meleg. Lázmérés után 38,4. Panadol, alvás. Péntek reggel dokinéni. azt mondta vírusos torokgyulladás, de nem vészes, alig piros a torka és a nyirokcsomók sincsenek megdúzzadva. AB-t nem kapott, szerencsére. Torokfertőtlenítés, és láz esetén csillapítás. Napközben egészen jól volt, de estére megint belázasodott. Vacsi után Panadol, majd alvás. Kb. fél óra múlva nagyon élesen felsírt, és fájlalta a jobb oldalát, azt mondta, hogy nem tud mozogni. Karcsi kiszedte az ágyából, és próbálta vigasztalni, ekkor elkezdett hányni. Hát mit mondja, tetemes mennyiség jött ki belőle. Persze én rögtön beparáztam, hogy vakbélgyulladás. Miután kijött belőle minden, meggyugodott, és lefeküdt aludni. Szombatn a hasa már nem fájt, és azóta sem, pedig többször kérdeztem. Így a vakbélgyula kiesett (szerencsére, nem igazán örültem volna egy műtétnek). Szombat napközben Anyuval volt a csajszi, mert Karcsival közösen elmentünk vásárolni. Még pont a nagy havazás előtt hazaértünk és a lakás melegéből csodáltuk, ahogy egyre fehérebb lesz a környezetünk. Sajna Cinus estére megint belázasodott, de Panadol után szépen végigaludta a éjszakát. Ma egész nap itthon voltunk, és egy fél órára vitte le Karcsi Cinust szánkózni. Eddig szerencsére láztalan, jó kedvű, és eszik rendesen. Remélem karácsonyra teljesen meggyógyul. Szóval eddig 2 nap telt csak el a szabimból, de már hulla fáradt vagyok, és még sehol sem tartok. Ez a betegség nagyon keresztűlhúzta minden számításunkat. Hétfőn anyós jön felvigyázni Cinusra, mert még van mit intéznünk.
Cinella

2009. december 13., vasárnap

Hópihe


Tegnap este olyan jót nevettünk a kutyán. Általában Szilveszter szobájában szokott aludni az emeletes ágy alsó ágyán. Szoktam is mondani, hogy ilyen jó dolga nem sok kutyának van, mert neki egy 90x200 ágya van. Tegnap este viszont feltünt, hogy Hópihe valahogy nem akar elmenni a "nagyágyba" aludni, hanem inkább a lábam mellet szundikál, amolyan félálomba, mert időnként vakkantott egyet-egyet, ahogy hallotta a folyosón a motozást. Mikor már mi is kezdtünk fáradni leágyaztunk és bebújtunk az ágyba, de még tv-t néztünk. Hópihe csak erre várt és fogta a papucsomat és szép komótosan elindult vele az ágyacskájába aluszkálni. Mikor észrevettem, mondom neki, hogy Halló, még ébren vagyok! Hópihe hátrafordul és néz rám álmos szemekkel, hogy most mi is van, nem vihetem az alvós papucsom? Karcsi meg is jegyezte, hogy Cininek alvós macija van Hópihének meg alvós papucsa. :-) Most már legalább tudom, hogy reggelenet miért nem találom a papucsomat sosem. Édes pofa, mert nem rágja össze, csak szereti, ha ott van vele. Ja és senki másét nem viszi el, csak az enyémet!
Cinella

2009. december 11., péntek

Luca napi vásár

Ma volt az iskolában a Luca napi vásár. Cintia óriási izgalommal készült az eseményre. Reggel teljes dilemmával kűzdött, hogy Ő most eladjon, vagy vásároljon mert mindkettőt nagyon szeretné. Apja az javasolta neki, hogy elöszőr nézzen körül, vásároljon, majd menjen eladni. Ebből csak a vásárlás valósult meg, mert azt nagyon élvezte, és megfeletkezett az eladásról. :-) Vett egy gyöngyből készített nyakláncot, egy csillag alakú napszemüveget, aminek a kerete sötétben világít, két szerencsemalacot, ami kicsi cserépből készült, mézeskalács emberkét (finom puha volt), és természetesen az imádott tesónak egy kis ajándékot. a Star Wars-ból a Millennium Falcon (Ezeréves Sólyom) ürhajót. Sziszi nagyon örült neki, szereti a filmet.
Minden túlzás nélkül szerintem a mi asztalunk volt amelyik leginkább a karácsony köré épült, és ahol valóban szép, igényes kézzel készült ajándékok voltak.  Volt luca napi búza, melynek az alényege, hogy a kis magokat ma el kell ültetni, és karácsonyra már szép zöld búzamezőnk lehet, kis karácsonyfa díszek, festett kövek, faliképek, gyertya, muffin, pogácsa, és természetesen mézeskalács is. Nekem ez volt az első megmérettetés, hogy milyen is a munkám. Örülök, mert nagyon jól sikerült. A kis térbeli fenyőmet szinte ki se tettük, és már el is vitték! Ez annyira gyorsan történt, hogy lefényképezni sem volt időm. Összességében szuper volt, mert az asztalunkról minden elfogyott, és így rengeteg osztálypénzt gyűjtöttünk a gyerekeknek! Jövőre ismét alkotok majd valami szépet!
ui:Az a kis duci eladó fehér felsőben én vagyok ám! ;-)
Cinella

2009. december 10., csütörtök

Megdöbbentem!

Ma Szilveszterrel elmentünk a postára, hogy feladjuk a japán nyelvtanfolyamának első leckéjét. Elöttünk az ablaknál egy anyuka állt mellette a kislánya. Első döbbenetem itt jött ugyanis a kb 2 év körüli kislányon a legújabb divat szerinti márkás ruhák voltak, a kezében egy rózsaszín kis napszemüveg, melyet a lányka úgy tartott, hogy az egyik szára a szájában, mint a nagyoknak. Magamban azt gondoltam, jaj, de helyes. Következő döbbenet a kislány körmei sötétbordóra voltak lakkozva. Ez már Szilveszteremnek is feltünt, hazafelé meg is jegyezte. A harmadik és egyben legnagyobb döbbenetem viszont akkor jött, amikor már indultunk kifelé a postáról. Ez a kislány anyukájával beállt egy másik sorba is, hogy ott mi történt nem tudom, de mielőtt kiléptünk a postáról ezt hallottam teljesen tisztán és hangosan a kicsi lányka szájából: a picsába. Szilveszter ekkor hangosan felszisszent, és megkérdezte tőlem, hogy anya ezt hallottad? Igen hallottam, és azóta sem tértem magamhoz! Nem mondom, hogy mi itthon néha nem mondunk csúnyákat, de az biztos, hogy az enyimek ilyesmit és olyan mennyiségben nem hallanak itthon, hogy ezt használják is bárhol. Cintia a tesóra is rászól, ha néh-néha csúnyábban találna beszélni. Miután kaptam már levegőt a döbbenettől Sziszi megkérdezte, hogy felteszem-e a történetet a blogomra. Én eleinte csak hümmögtem, majd azt mondtam, hogy még nem tudom, mert én ilyesmit leírni is szégyellek. Ja senki ne gondolja rólam, hogy nem mondok csúnyát, de sajnos szoktam, de csak akkor, ha nagyon feldúlt vagyok, viszont igyekszem akkor is arra, hogy nem legyek nagyon alpári. Számomra ebben az volt az igazán megdöbbentő, hogy ilyen kicsi gyerek mondta, aki még közösségbe nem igazán jár, tehát nagy valószínűség szerint otthon hallhatta.
Azért ilyenkor büszke vagyok a gyerekeimre, hogy ők nem káromkodósak!!!!!
Cinella

2009. december 5., szombat

Fényképezés


Cintiát nagyon szeretik a fotósok, mert nagyon jól lehet fényképezni. Mindig ki is használják, és rengeteg fotót készítenek róla. A kedves anyuka meg meg is veszi mndet egytől-egyig. :-) Kedvenc képem ami szépia színnel készült.
Cinella

2009. december 4., péntek

Mindenféle


Már jó régen nem írta, de nem történt semmi különös a családdal, csak a szokásos, suli, munka, itthoni munka. Ezt a monotonitást a tegnapi nap annyiban törte meg, hogy Cintia ismét megvált egy fogincától. Ez a művelet nálunk sosem egyszerű. A tegnapi foginca már annyira lógott, hogy szinte csak a gondolat tartotta, de hiába kértem, hogy fogja meg és vegye ki, nem akarta. Amúgy kis vagány a lány, de ez a fogügy, ez katasztrófális. Ilyenkor iszonyatosan hisztis, pánikolós lesz. Vacsorázni sem volt hajlandó. Mikor elküldtem zuhanyozni, mondtam, hogy addig ne jöjjön ki, amíg a foga nincs a tenyerében, mert én így nem engedem lefeküdni, nehogy éjjel véletlenül kiessen és lecsússzon a torkán. Cinus a füdrőkádban nekiállt öblögetni, és lám a foginca kiesett! :-) A képen a kiesett 5 db foginca látható. Jelzem MIND!! tejfog. A vonalzó a méretek miatt van ott! Szilveszternek is ilyenek voltak az alsó metszőfogai, tehát ezt az én családomtól örökölték.


Más: Elkészült pár Luca-napi vásárra szánt munkám. A tanító néni kért meg rá, hogy készítsek pár darabot, mert szerinte ezt szívesen megvennék. Remélem igaza lesz. Számomra ez mindenesetre nagy megtiszteltetés, hiszen alig pár hete kezdtem el varrni.
Cinella

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails