2010. május 3., hétfő

Anyák napja

Nagyon szeretem ezt az ünnepet, főleg mióta gyerekeim vannak! Nincs szebb érzés, amikor hozzám bújnak, puszilgatnak, szeretgetnek. Amióta nekem is vannak Ők, azóta Anyukámat is jobban tudom értékelni, főleg, hogy szilveszterem már belépett a tinikorba. Így utólag már sok mindent másképpen látok, mint akkor amikor én voltam ennyi idős. :-)
Cintiáéknál az iskolában volt egy kis ünnepség, de sok jót nem tudok elmondani a szervezésről. Arról viszont annál inkább, hogy amikor átadta az ajándékát, akkor nagyon szorosan átölelt és Ő is elérzékenyült. Egymásba gabalyodva pityeregtünk. Ilyet még sosem éltem át, és egyszerre volt felemelő, és furcsa is. Cinikémtől egy virágos képet kaptam, amit üveg festékkel készített. Ezenkivül elhalmozott már hetek óta mindenfélével, főleg virágokkal, amit a kirándulások, séták alkalmával szedett. Sziszi pedig egy virágot rajzolt, és ez nagy szó Tőle, főleg, hogy ki is szinezte, mert ha nagy ritkán rajzol, akkor is csak feketét és pirosat használ.

A kép hátterében pedig a folyamatosan termő balkoneprem látható, amit a családtól kaptam. Igazából a kép közepén lévő vizcseppet fényképeztem le. Mióta tanultam néhány dolgot a fényképezésről egészen másként látok dolgokat, és olyasmit is észreveszek, és lefényképezek, amielőtt régebben simán átsiklottam volna.
Itt pedig az a két szivecske látható amit én készítettem Anyunak, és Nagyikámnak.  Itt is szeretnék még egyszer nagyon boldog Anyák napját kívánni Anyunak, Nagyinak, nagyon-nagyon szeretlek Titeket!Cinella





Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails